"Jók a pogramok, minden jó... csak sok köcsög van." Röviden így, Oláh Gino klasszikussá vált soraival lehetne összefoglalni az idén másodszor megrendezésre került Mozifanatikusok Éjszakáját. Tavaly nagy bánatomra nem sikerült bejutni, ezért idén nem bíztuk a véletlenre a dolgot Anasztázia mozifanatikus pajtásommal (mondanom sem kell ugye, hogy nem ez a kollegina igazi neve), egy héttel előre megvettük a Mammutba szóló jegyünket. Mint utólag kiderült jól döntöttünk, amikor a kihalt ormányosról elnevezett bevásárlóközpontot választottuk a Westend helyett. (Erről bővebben itt) A hosszas tervezés és tanácskozás után kiválasztott filmek mindegyikét sikerült megnézni, nem aludtunk el film közben (én legalábbis nem) és még közös 3D szemüveges képet is csináltunk, hogy legyen mivel pózerkedni myspacen. Ünnepeltünk, mulattunk, szórakoztunk, volt evés-ivás. Az összképen csak a Tabuból/Dokkból/napközis diszkóból kiszabadult seggrészeg tizenévesek hordái rontottak, de toleranciaküszöböm magasságának és liberalizmusom határtalanságának köszönhetően ezt is átvészeltük komolyabb atrocitás nélkül.
Rögtön az elején bele is vetettük magunkat a mélyvízbe, Clint Eastwood legújabb és lehet, hogy egyben utolsó filmjével, a Gran Torino-val kezdtünk. Hát ismét megbizonyosodtam róla, hogy öreg Clint bizony nem vén Clint. Elképesztően jól játsza a mogorva idős urat/háborús veteránt/konzervatív, faji előítéletekkel teli amerikait akiből a film végére a lepukkant kertváros hőse lesz. A történet nem túl bonyolult, de nálam így is megérdemel egy 8/10-es osztályzatot.
Előzetes
Ezután egy könnyedebb filmmel - a Marley & Me-vel - folytattuk az estét. Kutyás vígjátékról lévén szó nem voltak nagy elvárásaim a filmmel szemben, így azoknak nagyjából meg is tudott felelni. A főbb szerepekben: Jennifer Aniston, Owen Wilson és egy labrador retriever (pontosabban több labrador, mint ahogy erre kedves mozifanatikus pajtásom többször is felhívta a figyelmemet a film alatt). A 120 perc alatt nyomon követtük, ahogy kölyök kutyából felnőtt kutya, fiatal házasokból pedig szülők lesznek. Nevettünk, sírtunk, izgultunk és megkönnyebbültünk... nem feltétlenül ebben a sorrendben. Családi mozinak vagy barátnővel/baráttal megnézni tökéletes, nálam 5/10.
Előzetes
A gondok az éjfélkor induló My Bloody Valentine előtt egy órával kezdődtek. Köztudott, hogy a 18-as karikás 3D-s bányászhorror filmek mágnesként vonzák a 18 év alatti korosztályt. Ezzel önmagában még nem lenne gond, de a képletbe bekerült az alkohol, a fiatal srácokra jellemző falkaszellem, és egy szűk, levegőtlen folyosó is, ahová több száz ember zsúfolódott be. Negyed órával a kezdés előtt kinyitották az ajtót és a tömeg csorda módjára indult meg a bejárat felé. A szervezők (akik megjelenése hangos 'SÜN!' felkiáltásokat váltott ki több résztvevőből) nem igazán álltak a helyzet magaslatán és csak a szerencsének köszönhették, hogy senki sem sérült meg a tolakodásban. Ami a filmet illeti: a 3D sokat dobott az élményen, de a horror filmek 90%-ához hasonlóan itt is csak a hangerő hirtelen megnövelésével tudtak megijeszteni. A történet olyan horroros, a szereplők butuskák, vér és belső szerv van sok, a lányok is szépek, és a folytatás lehetőségét is nyitva hagyták. 5/10.
Előzetes
Az estét/éjszakát/hajnalt/reggelt a Watchmen-nel zártuk, ami nálam jó eséllyel pályázik az 'elmúlt évek legjobban sikerült képregény adaptációja' címre. A DC Comics 1986/87-ban megjelent képregény sorozatából készült film egy alternatív idősíkban játszódik. A történet szerint a '30-as és '40-es években működő, eredetileg bűnüldözésre létrejött szuperhős csapat második generációja többször befolyásolja a történelmet, így az USA megnyeri a vietnami háborút és Nixont harmadszor is megválasztják elnöknek. De benne van a kezük a Kennedy gyilkosságban és a Holdraszállásban is. A '80-as évekre a közhangulat a szuperhősök ellen fordul, a csapatot feloszlatják és az egyre fokozódó nemzetközi helyzet atomháborúval fenyeget. Valahol itt kapcsolódunk be a sztoriba, amit bő két és fél órán keresztül élvezhetünk. A Watchmen nem a szuperhős filmek jól megszokott menetét követi, sokkal árnyaltabb, mélyebb és komolyabb hangvételű. Aki szereti a műfajt annak kötelező. 7/10.
Az első öt perc, amit kötelező megnézni az ötletessége, a hangulata és a zene miatt
Azt hiszem mindkettőnk nevében beszélek amikor azt mondom, hogy jól éreztük magunkat az idei Mozifanatikusokon. A kezdeményezés kiváló, kár hogy csak egyszer van egy évben. Sebaj, mi jövőre is ott leszünk. És te?
R.B.
